X Faktor Live Tour Miskolcon

December 29-én 19 órától Miskolcon lépnek fel az X Faktor 2011 döntősei, az X Faktor Live Tour sorozat keretében. A miskolci Generali Aréna és a Sportcsarnok lelátóin minden jelenlévő egész közelről hallhatja, láthatja az X Faktor döntőseit.
A közel két órás show garantáltan feledhetetlen lesz mindenki számára, elhangzanak a döntő legjobb dalai, közös duettek, valamint meglepetés produkciók is lesznek.
Fellépnek: Kocsis Tibor, Muri Enikő, Baricz Gergő, Tarány Tamás, Kováts Vera, Rocktenors, Lil. C. és az Apollo 23.

Forrás: boon.hu

Kocsis Tibor félt a kieséstől

Mint tudjuk a hatodik élő döntőben Kocsis Tibinek és Lil C-nek kellett párbajoznia. Kocsis Tibi csak most vallotta be, hogy bizony azt hitte, eljött a vég, és neki kell távoznia.
Keresztes Ildikó Lil C-re szavazott, Malek Miklós természetesen mentoráltjára Kocsis Tiborra, míg Geszti Péter nehéz döntés árán úgy nyilatkozott, hogy szerinte Lil C-ben van meg minden, amitől színpadra termett. Nagy Feró sem döntötte el a párbajt, mert ő is Lil C-re adta voksát. Ezért a fele-fele arány miatt a nézőknek kellett szavazniuk.
„- Soha nem szerettem volna átélni a borítéknyitást, mindig úgy voltam vele, hogy ha párbajoznom is kell, legalább az a luxus legyen meg, hogy a mentorok döntsenek a sorsomról. A borítékosdi már a „hirtelen halál” kategória, akkor nagyon elbizonytalanodtam. Minden átfutott a fejemen: az is, hogy akkor itt vége a dalnak” – mondta a Hír24-nek Kocsis Tibor.

Forrás: hir24.hu
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/BársonyBence…

Lil C már volt letartóztatva

Az X Faktor 2011 üdvöskéje, Lil C már többször volt letartóztatva, csupán a bőrszíne miatt. A 19 éves tánctanár, nem lehetne ma az X Faktor 2011 színpadán, ha nem harcolt volna meg keményen az előítéletekkel.
Lil C szerint, csak a zene és táncszeretete az, ami miatt túlélte az atrocitásokat, ha ez nem lett volna benne elég erős, akkor ma már börtönben ülne.
„- Szerintem sokan úgy képzelik, hogy itthon is, akár az USA-ban, egy színes bőrű srác biztos drogot árul. Biztosan van ilyenfajta berögződés, különben nem igazoltattak volna számtalanszor az utcán a rendőrök. Ilyenkor előfordult az is, hogy az alaposság kedvéért az őrsön kötöttem ki.” – mondta Lil C az Új Ásznak.

Forrás: Stop/Új Ász
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence…

Lil C megsérült az X Faktor próbáján

Újabb baleset történt az X Faktor próbája során. Lil C elvétett egy akrobatikus elemet, aminek következtében kificamodott a jobb válla.
Bagosi Alexának az első döntő előtti próbán sérült meg a bokája, most pedig Lil C miatt aggódhatunk. Lil C-nek egy régebbi fellépése során már kiugrott a válla, így most ez a testrésze sokkal sérülékenyebb. A baleset után folytatni akarta ugyan a próbát, de a koreográfus ragaszkodott hozzá, hogy orvoshoz vigyék.

Forrás: RTL Klub
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence…

Lil C, ismét újabb szerepben

Lil C ismét meglepte mind a mentorokat, mind a közönséget, ő maga sem hitte volna, hogy képes mély hangon énekelni. És sikerült! Ezzel Lil C túllépte azt a Jackson stílust, amit eddig megszokhattunk tőle.
Keresztes Ildikó a Cool Tv X című műsorában arról is beszélt, miképp fedezték fel a próbák során Lil C új oldalát.
„- A nézők szerintem régóta vártak tőlem egy mélyebb hangú produkciót, kíváncsiak voltak, hogy milyen az eredeti hangom.” – mondta Lil C.

Forrás: RTL Klub
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence…

X Faktor háttértáncossal kavar Lil C

Lencsevégre kapták Lil C-t, amint egy stábbuli után félrehúzódva egy lánnyal csókolózott. Ez azért is meglepő, mert a magyar Jackson előzőleg függetlennek vallotta magát.
Ám a jelenlegi titokra úgy látszik hamar fény derült, Lil C az X Faktor egyik háttértáncosával jött össze, aki nem mellesleg párkapcsolatban él, és kisgyereke is van. Lesznek itt még bonyodalmak! 🙂

Forrás: borsonline.hu
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence…

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás